Vampire Diaries HU By: Melly

9. rész - Végállomás

2011-08-06T21:25:00.009+02:00

Melly az ablak előtt állt, és a reggeli napfény lágy esését csodálta. A gyöngyöző harmatot az élénk zöld füvön, és a friss reggeli fuvallatokat. Minden olyan békés és gyönyörű volt. Az agyában mégis csak egy gondolat élt élénken. Katherinet megölni! Nem járt más az eszében, mint a hulla rengeteg a kedves délutáni nap fényében, amit a drága otthonában látott. Már nem érdekelték azok az emberek. Nem volt már fontos, hogy élnek vagy sem. De Melanie Hamilton nem veszít. Nem lehet megalázni. Ez volt az ok, ami miatt olyan nagyon bosszút akart állni. Már semmi sem számított neki. Olyannyira nem, hogy észre sem vette ami a legmeglepőbb volt. Szokatlan módon Trish még nem ugrálta körül, sem az élményeivel, sem a jó tanácsaival. Egyetlen egyszer sem látta, amióta visszajött. Sőt, már abban sem volt biztos, hogy akkor találkoztak, vagy sem. Eltűnt. Hol lehet? Először a szobájában nézte meg, majd elment a Grillbe. Körbejárta az összes helyet, ahol csak emberek járhatnak, bulizhatnak vagy bármi, de sehol nem találta. Végül haza ment, hogy átgondolja, mikor is látta ténylegesen Trisht. Az ajtóban viszont Mike állt.
-Szia. -köszönt oda óvatosan. Figyelve a fiú arcát, hátha érzelmet lát rajta, mint azelőtt. De semmi. Olyan volt, mintha faragva lett volna, az az arckifejezés, rendületlen, érzelem mentes.
-Most nekem kell elmondanom valamit - jelentette ki, és lehajtotta a fejét. -Bemehetnénk? - kérdezte hirtelen az ajtó felé mutatva. Egy kopott szakadtas farmer dzsekit viselt. Fehér pólóval. A haja pedig kócos volt.
-Bocs, gyere -Melly kinyitotta az ajtót, és betessékelte a fiút. -Figyelek. Tudod. Nagyon köszönöm, hogy tegnap meghallgattál, és nem akadtál ki. Köszönöm, hogy megértesz, és hiszel nekem -mondta megértően.
-Ennek örülök, mert a mondanivalóm is épp ezzel kapcsolatos. -Melly feszült csöndben figyelt. Először arra gondolt, hogy Mike családja vámpír vadász, vagy több vámpírt is ismer. Látta rajta, hogy valami nem oké, de nem tudta, hogy mi az. -Vérfarkas vagyok -jelentette ki várakozás, vagy gondolkodás nélkül. Természetesen, és könnyedén. Melly elmosolyodott.
-Komolyan? Sejtettem, hogy nem lehetsz ember. Kizárt. Akkor azért viseltél mindent olyan feltűnően jól. Már féltem, hogy annyira megviselt, hogy besokkolsz. Annyira örülök, hogy elmondtad. -Melly szívéről hatalmas szikla gördült le. Megkönnyebbült. Most félnie kéne, de már olyan jól ismeri a fiút, és bízik benne. Kihasználhatja hát ezt a helyzetet. -Tudod. Van egy küldetésem, amit minél hamarabb le akarok zárni. Tudod. Segíthetnél. Meg kell nyúznom Katherinet. Bocs, hogy így rád zúdítom, de... Sietek, és ...
-Oké. Benne vagyok.
-Csodálatos. Holnap el kezdjük keresni. Ma még meg kell találnom Trisht. Nincs sehol. Eltűnt.
-Segítek, ha nem bánod -mondta mosolyogva Mike. Tökéletes, kedves, és segítőkész.
-Köszönöm.

Melly és Mike újra átkutatta az egész várost, de sehol nem találták Trisht. Az egyetlen hely, ahol még sosem nézték, az az erdő.
-De ha Trish az erdőben van akkor...
-Kiszimatolom. Megtaláljuk.
-Remélem nem ...
-Ne gondolj rá. Elég akkor aggódni, ha már megtaláltuk.

1 órával később Trish üres holttestét találták. Se vér, se nyom.
-Katherine. Megint. Meg kell ölnünk, mielőtt mást is elveszítek.

Később, még aznap este, mikor Melly hazaért. Ledobta magát az üres házban. Végig gondolta a holnapi terveit, vagyis. Csak akarta. Egyszer csak Damon lépett be az ajtón.
-Segíteni akarok -mondta komoly arccal, és leült egy fotelbe. -De előtte el válaszolnod kell egy kérdésre.
-Na jó, halljam -mondta unottan Melly, mintha valami buta önző kérdésre számítana. Ami végül is, mivel Damonról van szó, nem is lenne meglepő.
-Honnan ismered Katherinet? -A kérdés talán kicsit jobban meglepte, mint mikor Mike bevallotta, hogy farkas. Talán annál is, mint mikor Trish holtan került elő. Ennél csak a családja halála volt meglepőbb. Na, jó az első kettő nem is volt meglepő. Kellemetlen kérdés, mivel így minden megváltozik. A története, ami olyan makulátlan, és a róla alkotott vélemények.
-Nos. Emlékszel még a történetre, amit magamról meséltem? Arra, hogy magányosan, bezárva éltem? Hazugság volt. Nem az egész, de egy része. Mikor vámpír lettem, és folyton éhes voltam Trish és a családja tartott életben. Be kellett zárni engem, és ők a vérüket adták. Csodálatosan viselkedtek. Aztán úgy alakult, hogy meguntam a bezártságot. Úgy éreztem, ha már örök életet kaptam ne kelljen rabként töltenem. Elszöktem, és ide jöttem. Akkor még nem tudtam, hogy itt éltek vámpírok. Sőt akkoriban nem is éltek. Volt az a mese az égetésről, a templomról és a bezárt vámpírokról. Keresni kezdtem, kutattam vámpírok után. Egy sötét éjszaka volt. Jól emlékszem az ég tiszta, és csillagos. Katherinet pedig egy férfi társaságában láttam először. Talán lökött volt, vagy részeg. Nem is tudom már. Valahogy össze barátkoztunk. Idézőjelesen persze. -Melly a kezével mutatta a levegőbe az idézőjelet. -Sokszor mentünk együtt vadászni, és szórakozni, míg meguntam és haza mentem. Visszatértem a világomba. Katherine megesküdött, hogy soha nem lehetek boldog, mert tönkreteszi vámpír életem minden egyes elkövetkezendő percét. De vámpírként, bezárva... Hogy lehetnék boldog? Ezidáig nem jelentkezett, de most rám talált. El kell pusztítanom -mondta hevesen, és a kezével hadonászva, nyomatékot adott a mondanivalójának, majd lehatotta a fejét, aztán visszanézett Damonra, aki lehetetlenül közel volt, és amióta ismeri először barátságosan és egész emberien viselkedett. Átölelte, és nyugtatni próbálta, mintha lett volna erre bármi szükség. De Melly önmagához hűen ellökte, és élesen felkiáltott.
-Na, most már elég a nyáladzásból. Elteszek néhány karót. Jobb lenne, ha te is ezt tennéd, és holnap indulunk. Ja, és Mike is segít.
-Mike? Meg akarod öletni a gyereket? -kérdezte meglepett gúnnyal Damon.
-Ne viccelődj. Sosem tenném, de Mike vérfarkas. Jól jön egy vérfarkas segítsége egy vámpír ellen nem gondolod?
-Farkas? Tudtam, hogy fura valamiért az a gyerek -jelentette ki Damon, és az ég felé emelte tekintetét, hogy még mélyebbnek tűnjön a gondolkodása.

-Mindig is tudtam, hogy buta és meggondolatlan vagy, de most ráteszel egy lapáttal -gúnyolódott Katherine.
-Tudod, hogy veled ellentétben én szeretem szemtől szembe elintézni a dolgokat -vágott vissza Melanie.
-Magabiztos vagy. Nem csoda. Egy Salvatore, egy farkas és egy hamis háttér történet áll mögötted. De az évek során én sem hagytam el magam.
-Nem érdekel, hogy mivel készültél ellenem. Az érdekel, amit a családommal tettél. Megöllek, és elpusztítom az összes veled kapcsolatos emléket ezen a földön.
-Ugye tudod, hogy a kis barátnőd is ezek közé tartozik. Elena. Nem véletlenül néz ki úgy, mint én.
-Elég a csevegésből. Karót beléd! -vágta oda Melly és felmutatott egy hegyes karót.
-Azzal még ráérünk, de előtte. Bocs, szivi, de Damonnak tudnia kell az igazságot. Nem igaz? Damon, Tudtad, hogy a védenced meséjéből csak a a családja, és a lakhelye igaz? Tudtad, hogy Melanie Hamilton idősebb nálam. Több, mint száz évvel? Tudtad, hogy valójában sosem volt bezárva? Igaz, hogy a polgárháború végeztével visszatért Georgiába, és azóta nem látta senki, de előtte évszázadokig szabadon garázdálkodott, és embereken élt. Kegyetlen gonosz nőszemély. Hazudik, és manipulál. Jónak mutatja magát, és elhiteti, hogy szereted.
-Ahogy te tetted? Ne prédikálj itt az igazságról éppen te? Szerettelek, és te átvertél. De már gyűlöllek, és a gondolat, hogy halott vagy...
-Felemelő! -kiáltott fel Melly.
-Ja, és még egy dolog. Ügyes voltál Mike! Gyere, most már te is örökké élhetsz. -Mike átsétált Katherine oldalára, és gonosz mosollyal fürkészte Mellyt, és Damont.
-Gratulálok. Sikerült csapdába csalnod minket Katherine. Vagyis engem. Damon végig tudta, és próbált figyelmeztetni, de túl bolond voltam. Mike, én hittem a hűségedben, de most, hogy kiderült az igazság. Örülök is, hogy így alakult. Kellemetlen lett volna, ha én lettem volna a szemét, mert nem téged szeretlek.
-Csak kihasználtál? -kérdezte csalódott gúny vigyorral Mike.
-Természetesen. Vámpír vagyok. Csak nem gondoltad, hogy képes vagyok szeretni? Hülye viszont nem vagyok. Láttam a hasznot, és sejtettem, hogy farkas vagy. Voltak árulkodó jelek.
-Tehát az egész a nagy hülye terved része volt? -kérdezte Katherine.
-Nem hülye, csak kicsit gyerekes. Lehetne logikusabb, de minél hamarabb végezi akarok veled, így nem volt kedvem logikázni.
-És Damon? Ő is egy játék? Csak haszon? (Katherine)
-Nem. Damont nem hívtam. Nem akartam, hogy itt legyen.
-Miért? Talán félsz? Tudod, hogy még mindig engem szeret, csak fél beismerni magának.

-Talán félreismertem Mike barátunkat, de Damont nem. Már nem szeret. Tudod mióta nem? Azóta, hogy kiderült az átverés. Mióta kiderült, hogy te vígan éldegélsz. Nem hiszem, hogy engem szeret, de tudom, hogy megbízhatok benne, mert ő is meg akar ölni téged.
-Ebben nem lehetsz biztos. Damon számító, és önhitt! -Kiabálta Katherine idegesen.

-Azt te csak hiszed! Nagyon is érző. Talán ő a legérzőbb vámpír, de szereti elhitetni, hogy semmi sem érdekli. Szeretné, ha azt hinnék gonosz, mert ez az erő. Szeretne erős maradni mások szemében. De elég a locsogásból! Melly csettintett egyet, és a négy égtáj felől 10-10 vámpír ugrott elő. -Kapjátok el! -parancsolta nekik, és elrángatta Damont.

Megállt egy elhagyatott helyen, a hold ezüstös fényében. Lágy szellő simította végig a sötétben feketének látszó füvet.
-Sajnálom Damon, de nem mondhattam el. Most viszont már tudnod kell. Mikor vámpír lettem, nem érdekelt már semmi. Jártam a világot, és lelkiismeret nélkül öltem. Megismertem Katherinet, és akkoriban együtt öltük az embereket. Nem csak az éhség miatt. Élvezetből. Emiatt egyszer bajba kerültünk. Néhány idősebb vámpír rokonait kaptuk el, vagy valami barátait. Nem tudom már. Simán megöltek volna minket, és úgy döntöttem, nekem elég a mókából. Otthagytam őt, és haza mentem. Egy darabig nem akartam visszajönni, mikor megtudtam, hogy halott. Aztán mégis eljöttem. Akkor már nem volt itt semmi érdekes. Most, hogy visszatértem, és láttam, mennyi vámpír van itt... Maradni akartam, mert hiányzott a szórakozás. Katherine visszatért, és tudtam, hogy meg kell majd ölnöm, de csak akkor jöttem rá, mennyire sürgős a dolog, mikor megölte a családomat.
-És amit a családodról meséltél? Trish? és az ő családja?
-Mikor visszatértem hozzájuk már rég nem éreztem őket családomnak. Sosem kezeltek úgy. Fenyegettem őket, csak így maradhattam ott. Trish volt az egyetlen köztük, aki szeretett. De megszoktam az idő során, hogy sosem szeretett senki. Damon, most, hogy ezt elintéztem tudom, nekem már nincs itt hely.
-El akarsz menni?
-Nem. Damon, nézd. Meg kell ölnöd. Nincs más kiút. Nekem meg kell halnom. Eleget éltem már.
-Ezt nem teszem meg.
-Meg kell tenned értem. Kérlek! És mondd Jeremynek, hogy csak elmentem, és soha nem jövök vissza - Ezzel a mondattal Melly megfogta Damon kezét, amiben egy karót tartott, amit Katherinenek szánt. Aztán magába döfte azt. Damon gyorsan kirántotta, de már késő volt.
-Én végig szerettelek téged Damon -Mondta még lágy mosollyal mielőtt meghalt volna.

8. rész - Találd ki ki vagyok!

2011-08-05T23:28:00.003+02:00

Melly nem találta már helyét a családi házban, és nem szerette volna, ha itt találják a holttestek fölött. Tett egy névtelen bejelentést, hogy valami nem lehet rendben a ház táján, de semmi pontosat nem mondott. Aztán Mike-al együtt beültek a kocsiba, és visszaindultak Virginia államba, hogy megtalálják a gyilkost.

Mike szörnyen zavart volt. Nem mutatta, és nem kérdezett semmit, de lehetett látni rajta, hogy felzaklatták a látottak. Viszont nem akart kérdezősködni, mert tekintettel volt Melly-re.
Melanie azonban egészen másra gondolt. A gyilkosra. Tudta, hogy ki az. Miután kb. 5 perc alatt lezárta magában a gondolatsort a mészárlással kapcsolatban, Mike-ra gondolt. Bár nem mutatott semmit, azért nagy ügy ha valaki ilyet lát. Meg kell beszélni. El kell mondani neki az igazat.

-Mike -kezdte- Tudod. Nem könnyű most nekem, de tudom, hogy neked sem az. Úgy érzem, el kell mondanom valamit. Nem is tudom, hol kezdjem -zavartan az arcára tette a kezét, majd újra felnézett. A tekintetük összetalálkozott, aztán Mike újra az utat nézte.
-Jobb lenne, ha kicsit megállnál -mondta remegő hangon. Mike már érezte, hogy ez nem egy egyszerű gyerek emlék lesz. Azonnal félreállt, és Melly szemébe nézett.

-Hallgatlak -mondta hidegen.
-Tudom, hogy ez furcsán hangzik, és talán el sem hiszed, de a családom... Vagyis én. Én... egy. Egy vámpír vagyok. Tudom, hogy ezt... -de Mike félbeszakította.
-Hogy mi?
-Komolyan mondtam. Lehet, hogy hihetetlen, vagy ha elhiszed, akkor meg sosem állsz többet szóba velem, de ezt tudnod kell. Miattam te is veszélybe kerülhetsz. Tartozom annyival, hogy elmondjam, akkor is ha őrültségnek hangzik.
-Nem tudom, hogy miről beszélsz, de remélem, nem próbálsz hülyére venni.
-Nem. Nagyon komolyan beszélek. Nézd -szólt rá Melly majd kieresztette vámpír fogait, és megmutatta a valóságot.

-Ó.
-Mi van? -Mike elindult és folytatták útjukat. Melly pedig nem értette a fiú reakcióját. -Mi az, hogy ó? -kérdezte újra.

-El kell tűnnünk innen. Ha a családodat már kinyírták, te leszel a következő. Azt meg nem hagyom. Hova megyünk most?
-A Salvatore lakáshoz. Beszélnem kell Damonnal.
-Szerinted ő volt?
-Csak vigyél oda. Ott majd mindent meg fogsz tudni.

Az út további részét csendben tették meg. Most, hogy megtudta az igazat Mellyről már nem is tűnt meglepettnek. Ez meglepő volt, meglepőbb még annál is, hogy Melanie vámpír. Teljesen értelmetlen. Meg kellett volna ijednie, vagy kiakadnia. Ehez képest nyugodtan vezet, és talán már egész másra gondol.

Amint megérkeztek a Salvatore házhoz Melly kiszállt, Mike pedig elhajtott. Ez a dolog nem rá tartozik. Melly szörnyű aggodalmat érzett. Érezte, hogy Mike nem megfelelően kezeli a dolgot, és félt ettől. Még nem tudta, hogy mitől kéne félnie, de biztos volt, hogy ez nem normális viselkedés. Az ajtóhoz érve Melly elfelejtette Mikeot, és a fejében újra a rettenetes düh jelent meg. Átvette az irányítást, és nem lehetett semmit kezdeni vele.
Becsapta az ajtót és üvölteni kezdett.
-Damon te mocskos féreg, azonnal gyere elő! -Damon hirtelen a háta mögé került, és idiótán mosolyogva ismét dühítően gúnyos volt. Ahogy mindig.
-Látom tényleg egy napig sem bírod nélkülem.
-Hol van az a tetű kis barátnőd?
-Mármint Katherine?
-Eltaláltad. Nos, hol találom?
-Á, szóval ismered a mi Katherineünket?
-Sajnálatos, de igen. Viszont nem sokáig rontja már itt a levegőt.
-Megint valami zűrt csinált?
-Alig. Most csak a családomat mészárolta le. Felfogtad, hogy ha haza akarok menni én leszek a sztár. Szegény lány, akinek kinyírták a családját. Méghozzá alaposan elintézték. Minden csöpp vér eltűnt. Ha ennek híre megy...
-Ne idegeskedj. Nem tudnak összefüggésbe hozni velük.
-Nem, de névtelenül bejelentettem, hogy van valami. Már biztos tudják. Nem számít. Eltüntetünk minden nyomot, ami hozzád vezethet. Kösz, de nem ez a baj. Sőt semmi baj. Csak kinyírom, és megvagyunk. Mondd meg, hol van és...
-Nem engedem, hogy megkeresd. Megölne.
-Úgyis ezt akarod, hogy eltűnjek nem? -Melly Damonra nézett, hogy lássa az arcát, amikor válaszol. Kíváncsi volt, hogy gúnyolódik vele, vagy komolyan beszél, hogy hajlandó-e segíteni neki.
-Nem. Úgy értem... Nem vagy veszélyes. Ha megmarad a távolság, megmarad a titok, és... kedvellek. Kicsit magamra emlékeztetsz egy szebb, és kevésbé gonosz kiadásban - mondta Damon, a szeme eleinte komoly volt, majd zavart. A végére pedig visszakerült a cinikus mosoly, ami Mellyt eleinte felidegesítette, de most már egészen megszokta. Nem is ugyan az az arc lenne, ha nem vigyorogna ilyen hülyén.

-Segítened kell! El kell pusztítanom azt a ribancot. De tudod mit? Ha te nem segítesz, majd elintézem én magam.
-Az már a te dolgod. Ha meg akarod öletni magad... Csak menj. - Melly az első pillanatban fel akarta pofozni a mocskot, amiért nem veszi komolyan, de inkább csak idegesen kirohant az ajtón. Jól becsapta maga mögött, amit Stefan is hallott, aki az emeleten volt. Senki sem vette észre.
-Vajon hallott valamit? - gondolta Damon.
-Kivel játszadozol már megint? -kérdezte Stefan gyanakodva.
-Melanie Hamilton volt itt, ha ezt akartad tudni. -morcosan indult el másfelé.
-Ne bántsd Melaniet. Nagyon jóban van Elena öccsével, és jó hatással van rá.
-Persze. Felcsaptál Jeremy apjának vagy mi? Semmi közöd hozzá, hogy kivel beszélek öcsi. Azt vajon tudod-e, hogy a kis védenced vámpír?
-Igen. De ne mondd el Elenának. Örül, hogy az öccse végre normális emberekkel barátkozik.
-Tehát hazudjunk neki? Csapjuk be. Kezdesz zülleni öcskös.

7. rész - Hazatérés

2011-04-10T18:43:00.002+02:00

Melly érezte, ahogy az álmok világa kitaszítja, és a valóság jeges kezei felrázzák őt édes álmaiból. Az ablakon már besütött a reggeli napfény. Minden tökéletes volt. Majd egy ismerős hang savas ereje marta ki őt az ábrándozásból.
-Nem illik hozzád –hallotta, de nem hitte el. Felnézett, és vajon ki vigyorgott az ágya szélén. Nahát. Az a hígagyú Damon...
-Mi a francot akarsz itt? –vágta oda párnáját Melly, és kirángatta magát az ágyból.
-Így kell köszönteni egy barátot? –kérdezte Damon azon a gúnyos utálatos hangon, amit mindig használni szokott.
-Csak tudnám mikor lettünk barátok… Különben is. Hogy jutottál be, te marha? –kérdezte Melly kicsit sem kedves, de annál viccesebb hangon, amitől Damon elmosolyodott.
-A kis barátnőd hívott be, és el is ment.
-Hová ment?
-Honnan tudnám?
-Beengedett, mikor tudja, hogy utálom a reggeli zaklatókat?
-Zaklatók? Talán nem szereted, ha smink nélkül látnak?
-Eltaláltad. Különben is. Minek jöttél ide? –kérdezte Melly, hiszen nem tudott róla, hogy ilyen jó viszont ápolna Damonnal.
-Csak szólni akartam, hogy az új fiú nem illik hozzád.
-Miért? Ki illik hozzám? Talán te? Nem gondolod, hogy egy kicsit nagyképű vagy? –vágta a fejéhez Melly a kérdéssorozatot.
-Nagyképű? Ugyan. Csak jót akarok –válaszolta Damon megjátszott jófiús, mentegetőző hangon.
-Hát persze. Gondolhattam volna. Damon az önzetlen… -jegyezte meg morogva Melly, miközben összefogta a haját, és a hűtőhöz lépett. –Elmondtad, amit akartál. Azt hiszem ideje menned. –utasította ki a házból Damont, aki jót akart. Nem akart kimenni a fejéből ez a vicces gondolat. Halványan el is mosolyodott miatta, amitől az előző szavai hiteltelenné váltak, így Damon a távozás helyett levágódott az egyik fotelba a nappaliban, és piszkálni kezdte.
-Mi van? Talán tényleg tetszik az az új gyerek?
-Damon. Mint már említettem tényleg semmi, de semmi közöd a magánéletemhez –próbálta lerázni a buta kérdéseket, és bekapcsolta a tv-t, hogy a rossz társaságnak feltűnjön, nincs rá semmi szükség. De Damon még legalább egy órán keresztül úgy tett, mintha igenis igényelnék a társaságát, és ott ült a fotelban. Melly még sosem érezte magát ennyire kellemetlenül, és hihetetlenül ideges volt, amit eltitkolt, mert tudta, hogy azzal csak boldogabbá tenné azt a majom Damont. Egyszer csak megszólalt.
-Elmegyek Mystic Fallsból –majd vagy 1 percnyi néma csönd következett, ami abban a helyzetben legalább 30-nak tűnt. Damon talán bonyolult válaszán törte ennyi ideig a fejét.
-Hová?
-Haza.
-Vissza akarsz menni?
-Azt mondtam, nem? –Damon nem válaszolt. Nem volt mit mondani. Csak csöndben bámult maga elé, de a feje teljesen üresnek látszott. –Mi van? –Folytatta a beszélgetés Melly, mert kíváncsi volt, mit szól Damon.
-Csak meglepett.
-Zavar?
-Őszintén? Igen –Melly a válaszon nagyon meglepődött, mert gúgy se volt benne, és az a buta mosoly sem követte.
-Miért?
-Még nem is ismerlek. Gondoltam tovább bírod.
-Ne félj. Nem te üldöztél el.
-Hát ki?
-Senki. Csak vissza akarok menni –mondta titokzatosan. Nagyon élvezte, hogy Damon bunkóból egy kisfiúvá változott. Egy kíváncsi gyerekké, ezért elmosolyodott.
-Tetszik a helyzet mi? –kérdezte Damon felismerve az arcára ült érzéseket.
-Miért ne tetszene? Te, a nagy Damon Salvatore érdeklődsz, hogy mi van velem. Hogyne élvezném –Jelentette ki Melanie. Nem annak szánta ezt a sort, aminek sikerült, de ezt nem vette észre, addig, amíg meg nem látta a Damon arcára kiülő bárgyú vigyort, amit olyan nehéz volt onnan levakarni.
-De nem vagyok olyan, mint a többi lány. Nem dőlök be ennek a te nagy csávó stílusodnak, és nem fogok hasra esni előtted. Hiába is próbálkozol. Átlátok rajtad. Sőt. Ha továbbra is így vigyorogsz, azt kell, hogy higgyem talán inkább te estél hasra a nagyszerűségemtől –Jelentette ki Melly, és felemelte a fejét, majd felállt. Kikapcsolta a tv-t és kivonult a konyhába, nehogy elnevesse magát Damon előtt, mert megint elveszítené a hitelességét. Damon észrevette, hogy már tényleg túl régóta rontja a levegőt Melanie otthonában, így elindult az ajtó felé. Aztán eszébe jutott, hogy haza akar menni, így még visszakérdezett.
-Mikor akarsz elmenni?
-Holnap indulok –Jelent meg Melly az ajtóban és elégedetten mosolygott.
-Összepakoltál már?
-Igen –hazudott kemény határozott hangon Melly, és elindult Damon felé, hogy kitessékelje őt az ajtón. Ezt sikeresen végre is hajtotta, majd az emeletre sietett, és gyorsan összecsomagolt.

Másnap elindult, és gyalog vágott neki a nagy útnak. Virginiából Georgia államba. Mivel túl nehéz volt a bőröndje, az út pedig nagyon hosszú volt, úgy döntött, hogy felviteti magát, ami tekintettel arra, hogy egy csinos és szőke hajú lány nem tűnt nehéz feladatnak. De azon a kopár, üres úton, amelyik haza vezetett talán mégis. Hosszú séta után, azon a vámpírok számára kicsit sem kellemes forró országúti napon egy autó közeledett. Nem nézte meg rendesen, mert mindegy volt, csak vegye már fel valaki. Miért is nem este indult el? Minek is hozott ennyi mindent, olyan dolgokat, amire nincs is szüksége? Az autó lassított, megállt majd ajtót nyitott.
Melly egyből hálásan megköszönte a bőröndjét hátra dobta, és bevágódott az anyósülésre.

-Hát te mit keresel itt? –kérdezte meglepve, mikor beszállva látta, hogy ki vette fel.
-Csak meglepett, hogy nem szóltál a költözésedről, gondoltam utánad indulok. Megbántottalak valamivel? –kérdezte érdeklődő szomorúsággal a fiú.
-Dehogy is. Hogy gondolod?
-Akkor miért nem szóltál, hogy elköltözöl?
-Honnan tudsz te erről?
-Találkoztam Damonnal, és ő mondta.
-Ahha, Gondoltam –mondta szemrehányóan Melly, majd kinézett az ablakon, és elkezdte a történetet. –Nem akartam elköltözni. Csak eljöttem meglátogatni a családomat. Már elég régen otthagytam őket, és kíváncsi vagyok, hogy mi van velük. Aztán megjelent Damon. A szokásos vigyorával. Azt hiszi, olyan ellenállhatatlan. Azért mondtam neki, hogy hagyjon békén. Nem gondoltam, hogy rád fog szállni –mesélte Melly unottan.
-Értem –mondta Mike. Mert ugye Mike volt, aki felvette. Csakis ő lehetett. Majd, rövid csönd következett, ami elég kellemetlen volt, de mielőtt Melly értelmes témát talált volna, Mike szólalt meg.
-Nem lehet, hogy igaza van?
-Kinek? –kérdezett vissza Melly, aki már el is felejtette az előző témát. Teljesen másfelé járt az agya.
-Damonnak.
-Ugyan miben?
-Szerintem tetszik neked.
-Ne beszélj már hülyeségeket! –kiabálta éles, félelmetes tekintettel Melly.
-Jó. Nekem mindegy –válaszolta érdektelenül, és újra az utat nézte.
-Nekem nem mindegy. És nagyon remélem, hogy neked sem az –most megint arrafelé nézett egy kis időre, így Melly tudta, hogy érdekli, amit mondani akar, de nem mondta, mert volt még annyi ideje, hogy fejben lejátssza a jelenetet, és nagyon hülyén hangzott. Így inkább csöndben ült.

Mikor megérkeztek, Melly boldogan kiugrott a kocsiból, még a bőröndjét is otthagyta, csak Mikeot kapta el, és ráncigálta magával, aki azt sem értette, hogy mi van.
-Csak nem gondoltad, hogy elhúzol, és be sem jössz? Remélem nem –Aztán bekopogott a hatalmas gyönyörű viktoriánus ház ajtaján, és azonnal be is nyitott. Óvatosan lépkedve haladtak egyre mélyebben a ház rejtélyes homályában. Minden tökéletes volt. Melly arra számított, hogy mindenki épp most készül a vacsorához, vagy ha nem, akkor is együtt vannak, és majd nagy örömmel fogadják. De nem így történt. Bármerre nézett mindenhol üres volt a ház, mivel mindig volt a otthon valaki gyanakodni kezdett. Hátranézett, és mikor látta, hogy Mike kicsit lemaradt odaszólt neki.
-Ne maradj le. Valami nincs rendben. Nem szokott ilyen csönd lenni –mondta nyugtalanul, és továbbment.
A konyhában egy női holttest volt. Vér nem volt körülötte. Minden teljesen száraz volt. Melly egyből tudta, hogy ez egy vámpír műve volt, de nem mondta ki, mert Mike őrültnek nézné, vagy valami. A nappaliban a tv előtt 3 kisgyerek feküdt élettelenül, de őket egész másképp hagyták ott. Nemcsak a vérük hiányzott, de a fejük sem volt a helyén. Az egyiket szétzúzták, a másiknak letépték a haját, a harmadiknak szétvagdosták az arcát. Valószínűleg a haláluk után, mert nagyon kevés vér volt körülöttük. Melly látva a rokonai holttestét sem hitte el, ami történt. Mert épp itt ezen a nyugis kis környéken? Soha nem volt erre se vámpír, se őrült sorozatgyilkos. Felszaladt az emeletre, ahol egy férfi feküdt félig kettévágva, kevés vér társaságában. Majdnem teljes a család. Csak egy valaki hiányzik. Átkutatták a házat, de nem találtak senkit, így kimentek a házból. A lemenő nap vörös fénye éppen megfelelő hangulatot biztosított ennek a pillanatnak. Melly a csirkeólnál is mészárlást tapasztalt. Az összes kakas, és tyúk le volt ölve. Mindenfelé tollak borították a vörös földet. A tehén és a borjú, a malacok is. Mindet leölték. Pedig hogy szerette Melly, hogy ők még mindig őrzik a múltat. Még ugyanúgy éltek, mint azelőtt, mikor nem volt elvárosiasodva az egész világ. De a család még mindig nem volt teljes. Az az egy valaki még hiányzott, és ez adott egy kis reményt. Az egyetlen hely ahol még nem nézték az a kis házikó volt a lombos fák árnyékában. Beszaladt hát a házikóba, Mike a nyomában volt végig. A faház tartó gerendájára egy fiatal fiú volt felkötve a lábánál. A torkát elvágták. De benne sem volt már vér, és körülötte sem.
-A mocskok –motyogta Melly.
-Kik?
-Ö, nem tudom. De meg fogom tudni –és a mondat kimondása után, ahogy a halott fiúra tévedt a tekintete azonnal észrevett rajta egy papírt. Kézzel volt írva. „Találd ki ki vagyok!”
Melly egyből tudta, hogy ki volt, aki ezt tette. Bár azt még nem, hogy miért.

6. rész - Káosz

2011-03-21T19:36:00.006+01:00

Melly szívében és elméjében komoly káosz uralkodott. Amióta Mystic fallsba érkezett felborult, életének rendje. S bár erre már akkor számított, amikor elhatározta az utazást, arra nem, hogy ekkora fordulatot vesz az egész élete. Arra sem, hogy ennyire másképp fog gondolkodni, és cselekedni. Teljesen elveszítette önmagának azt a részét, amelybe egykor kétségbeesetten kapaszkodott. Nem volt már visszaút.

Habár még mindig sokan sejthették volna, hogy ő nem egy tavaszi csirke. Mozgása, és hanglejtése még mindig visszamutatott a régi tanulmányokra. Nem felejtette el egészen azt, amit tanítottak neki. Néha még mindig volt valami furcsa abban, ahogy fogalmazott, és sokszor olyan mozdulatokat tett, mintha krinolin lenne rajta. Ezek a mozdulatok egy átlag embernek fel se tűntek volna. Viszont ebben a városban nem ő volt az egyetlen, aki vérrel táplálkozott. Ott voltak a Salvatore testvérek, most már Caroline, és az időközben megsemmisített vámpírok is ott voltak. Valószínűleg Stefan is rájött már, hogy Melly nem ember, hiszen egy vámpír ezt könnyen megérzi. Ezért is szerette kerülni Stefant. Tudta, hogy meg lehet bízni benne, jobban is, mint Damonban. Valahogy mégis inkább elvonult, ha Stefan csatlakozott hozzájuk, és nem szívesen beszélt vele. Caroline még tapasztalatlan, és amióta vámpír egészen jól ki is jönnek. Nagyon jó barátként tekint a lányra, de a bizalom még mindig nem létezik köztük. Talán nem is fog. Az egyetlen akiben Melly most megbízik Trisht leszámítva, az Damon. De az a bizalom egy kényszer bizalom. Olyan fajta, amit nem kíván senki. Az, amikor nem hiszed, hogy bízhatsz, de mégis ezt teszed, és éled a mindennapjaid, különben megbolondulnál. Ezeket a dolgokat még Melly sem volt képes felfogni. Bár az ő agya hozta létre ezeket a kusza gondolatokat, azért megérteni ő sem tudta. Sajnálatos, de Melly mostanában sem a gondolatait sem az érzéseit nem tudta megérteni. Nem tudta hova tenni a Stefan & Elena párossal való barátságát, mert bár barátok voltak, mindig visszahúzódó és csöndes volt a közelükben. Nem vitte túlzásba a beszédet, és nem is várta el. Egyre kevesebbet találkoztak, Jeremyvel viszont annál többet. Többször is megfordult a fejében, hogy elmondja a titkot a fiúnak, mert annyira megértő volt vele, és annyira szerette. De ahányszor megfordult a fejében mindig el kellett vetni, mert eszébe jutott a fiú vámpírság utáni vágya. Nem akarja, hogy Jeremy is vámpír legyen. De nem akarja visszautasítani, ha valamit kér tőle. Ha Jeremy tudna arról, hogy ő vámpír hamarosan megkérné, hogy őt is tegye azzá. Ha ez megtörténne, nem tudna nemet mondani. Nem tudná elviselni azt, hogy emiatt szenvedjen. Viszont azt sem bírná elviselni, hogy vámpírként szenvedjen. Elenát sem akarja bántani ezzel. Ezért döntött hát úgy, hogy Jeremynek jobb lesz, ha nem tudja. -„Damon pedig tudja, és micsoda szerencsétlenség is ez!„- gondolja mindig, ha eszébe jut. Bármikor elárulhatja, vagy megkísérelheti megölni, és ő nincs felkészülve az ilyen helyzetekre. Az emberekkel kifejezetten jó viszonyban van, ami csak a kedves, barátságos viselkedésének köszönhető, amit folyton megjátszik. Csak úgy, mint Damon. Ő is ezt teszi. Mellyt azonban nagyon zavarja a társaságuk. Sokuk társasága. Megesett olyan, hogy nem illő dolgokat gondolt, és majdnem megölt valakit. Ilyenkor Trish a saját tudta nélkül akadályozta meg ebben. Bonniet egyenesen kerülte, még jobban, mint Stefant. Nem azért, mert félt, hogy rájön vámpírságára. Egyszerűen csak annyira utálta, hogy azt még saját magának sem tudta megfogalmazni, és elfogadható okot sem talált rá.

Melly a nehéz gondolatokból feleszmélve rájött, ha tovább eszi magát ezen, akkor meg fog bolondulni. Ki akart mozdulni a házból. Trish éppen délutáni pihenőt tartott, így egyedül indult hát.
Az utcán sétálva meglátta, hogy egy közeli házba új lakó cuccol be, és hirtelen új gondolatok ébredtek az agyában. Ezek a gondolatok pedig sok mindenről szóltak, de egyiket sem tartotta volna helyesnek ember korában.

Az új fiú szőkés volt és nagyon egyszerű. Egyből érezte, hogy hamar barátok lesznek, és őt is felhasználhatja majd tervéhez, amit még ő maga sem tudott, és ha sejteni kezdte volna, akkor próbálta elnyomni azt csakis azért, mert még saját maga előtt is szégyellte. Lassan odasétált hozzá, és megszólította.

-Látom most cuccolsz be! – mondta egy nagy, barátságos mosoly kíséretében, és közben visszafogottam integetett. A fiú nem szólt semmit, csak rá mosolygott, és tett felé egy lépést.
-Melanie Hamilton vagyok, de csak Mellynek szólítanak – mutatkozott be, és várta a választ.
-Mike Sommers –érkezett a válasz. Mellynek ismerős volt a név, de csak néhány másodperc elteltével jutott eszébe, hogy honnan. Kaján vigyor jelent meg az arcán, amitől teljesen elváltozott az egész arca. Kissé félelmetes lett.
-Akkor te vagy … - kezdte, és szünetet tartott, hogy a fiú befejezhesse helyette.
-Igen Jenna Sommers rokona vagyok.
-Mit tettél? –kérdezte Melly gyanakodva.
-Hogy?
-Mit tettél, hogy ide száműztek? –folytatta a kérdésre válaszolva. Hiszen Melanie egyik rossz szokása, hogy befejezetlen mondatokat vág oda az embereknek, és arra vár, hogy maguktól megértsék azokat. Ha meg nem értik, akkor magyarázkodhat, mert sokszor ezek a félgondolatok elég többértelműek. Márpedig általában nem értik.
-Magamtól jöttem. Rám fért már a levegő változás – válaszolta, és a hangjából kiérződött egy olyan hangsúly, ami elárulta Mellynek, hogy nem ok nélkül költözött ide. Valami olyan volt a hangjában, amit nem lehetett pontosan megfejteni. Találgatni lehetett volna, de minek? Minek félreismerni valakit egy buta feltételezés miatt? Ezért inkább el is hessegette az ezzel kapcsolatos gondolatokat a fejéből.
-Jó helyet választottál. Barátságos, szép és tele van jó emberekkel – mondta mosolyogva Melly. Közben gondolatban hozzá is tette, hogy és Vámpírokkal. De nem mondta ki. Nem azért, mert attól félt, hogy hülyének nézte volna. Épp ellenkezőleg. Bár a gondolat derűt varázsolt az arcára nem mondta ki. Tudta, hogy ilyen butaságot is csak ő gondolhat, és másnak eszébe sem jutott volna.
-Tudom. Bár régen jártam itt, nem sok minden változott, de ahogy látom jobb hely lett, mióta nem jártam erre.
-Igazán? és ezt mi alapján állapítottad meg? –kérdezte hitetlenkedve, hiszen még alig 15 perce érkezhetett.
-Legutóbb 3 éve jártam itt, de akkor nem találkoztunk. Gondolom azóta költöztél ide nem? –magyarázta mosolyogva, és közben szőke haját súrolta, mit egy buta kis óvodás.
-Kedves gondolat – motyogta Melly, és szégyenlősen mellé nézett a földre. Az egyetlen dolog, ami zavarta Mikeban, hogy Jenna rokona volt. Ez mindent összezavar, de ha ügyesen rakja a bábokat a táblán, talán megoldható lehet ez a kis probléma is. Ezekre a gondolatokra eszébe jutott, hogy mennyire útban lehet most, mert hátráltatja a bepakolást. Meg is akarta kérdezni, hogy segítsen-e. Ez az utóbbi hónapokban ragadt rá. Aztán eszébe jutott, hogy milyen már ha egy nő ajánlja fel ezt? Így csak elköszönt.
-Nem is akarlak tovább feltartani, úgyis mennem kell már –mondta és közben csapkodott a kezével, mintha mentegetőzne valami miatt. Már néhány lépéssel távolabb volt, mikor hallotta.
-Várj! –szólt utána Mike. Szemei határozottságot mutattak. –Ha esetleg eljönnél ma Jenna barbecue partyjára –kezdte furcsa mosollyal. Szemeit összehúzta és megint megdörzsölte a haját. Ez egy laza mozdulat volt, és olyan kedvesnek tűnt tőle. Barátságos volt, és Melly érezte, hogy megérzései jók voltak vele kapcsolatban. Legalábbis eddig úgy tűnik. –Persze ha lenne kedved –tette hozzá. Tekintete a föld és Melanie között inkázott. Olyan nemtörődöm volt, és az jó.
-Miért is ne? – vágta rá Melly. Hiszen épp erre volt most szüksége. Kimozdulni a házból. Tehát megbeszélték, hogy mikor találkoznak, és Melly sietősen el is rohant. Mintha valahová sietne, pedig nem. Csak kettesben akart lenni a gondolataival. Amik most hihetetlenül pozitívvá váltak. Annyira, hogy meg sem értette, azt ami a saját fejében volt. Ez mostanában gyakran előfordult.
Régen mindig összeszedett tiszta gondolatai voltak. Emberként mindig csak azzal foglalkozott, hogy milyen ruhába öltözzön, és milyen cipőt vegyen fel hozzá. Folyton látogatóba ment, mert nem bírt megülni otthon. Amikor vámpírrá vált, pedig egy egész évig siránkozott magában. Senkinek se mert semmit mondani, mert félt. Éppen abban az időben kezdődött a háború, így senkinek nem tűnt fel, ha néha eltűnt egy-egy ember.

Sötét este volt Georgiában. Egy forró nap után. Melanie kisasszony egész nap a szobájában üldögélt. Nem mert kimozdulni, mert félt a családtól. Kint a háború dúlt, de ő nem attól félt. Úgyis bízott a Konföderációban, mint a legtöbb nőszemélynek eszébe sem jutott, hogy elbukhatnak. Sokkal erősebbek és kulturáltabbak voltak. A Jenki népek meg csupa buta tuskó. Viszont félt a családjától. Az anyjától, apjától, és a testvéreitől. Félt, hogy rájönnek erre a kis titokra. Hatalmas ültetvényükön sok-sok rabszolga dolgozott rendületlenül, mintha nem is lenne háború. Nos ezen a napon. Vagyis ennek a napnak az éjszakáján Melanie kisasszony szokás szerint kiszökött a házból. Már mindenki aludt. Még a rabszolgák is. Senki nem vehette észre. Eleinte csak a közeli erdőbe járt, és állatokra vadászott, mert a szomszédait túlságosan szerette. Nem lett volna képes megölni senkit közülük.
De az állatoktól nem érezte magát elég erősnek. Olyan volt, mintha emberkorában csak zöldségeket evett volna. Ezért is szokott rá, hogy a közeli városokba megy, és ott vadászik. Emberekre. Ezekben a háborús időkben nem lepődött meg senki, ha egy-egy ember eltűnt így nem volt problémája belőle.
Ezen az estén, vagy inkább éjszakán történt, hogy Melanie éppen vígan falatozott egy emberből, amikor meglátták őt. A nő, aki meglátta sikítozni kezdett, és elájult. Ahogy az akkor szokás volt. Melanie rettenetesen megrémült, azonnal eszébe jutott, hogy mi lesz most vele. Mi lesz, ha meglátják őt. De a káosz nem tudott úrrá lenni az elméjén, így gyorsan kieszelt egy jó ötletet. Legalábbis akkor hirtelen jónak tűnt. Így visszatekintve már butaság volt, és nyilvánvaló. De akkor nem rettent el. Nem szaladt el, hanem hanem gyorsan odament a nőhöz, és felpofozgatta. Amikor magához tért megpróbálta kiszedni belőle, hogy mit láthatott. A nő nem volt túl okos. Csak annyit tudott, hogy valaki meg akarta enni a testvérét. Ezért Melanie megkérte őt, hogy felejtse el, amit látott, mert olyan késő van, hogy biztos csak képzelte a fáradságtól. Azt persze akkor még nem is sejthette, hogy miért hitt neki a nő. Nem is érdekelte. Gyorsan elpucolt onnan.

Ez az emlék jutott hirtelen Melly eszébe. Nem szívesen emlékszik az első éjszakára, amikor rajtakapták őt az ölésen. Emberként soha nem tudta volna elképzelni, hogy öljön, de utána már ment minden magától. Hogy miért éppen ez jutott Melanie eszébe ebben a pillanatban? Ő arra tippelt, hogy talán azért, mert akkor sem zavarodott meg. Mostanában pedig mindig zavar van a fejében. Jó lenne ezt rendbe tenni. De valahogy mióta újra rajtakapták, és éppen Damon volt az, aki rajtakapta… Nem tudta, hogy mit tegyen. Vagyis így érezte. De lehet, hogy csak a zavar miatt a fejében.

5. rész - Gondolatsor- Záró rövid részecske.

2011-03-17T20:44:00.003+01:00

Ahogy az Melanie kisasszonyhoz méltó, ismét a naplója felett ül, és ír.
Trish érkezése óta eltelt már némi idő, így nem kellett vele foglalkozni.
Jól érezte magát Virginia államban, és Melly mindig kedves mosollyal gondolt barátjára.
Minden Mystic Fallsban töltött nap után egyre emberibbnek érezte Trisht.
Eddig is barátként látta, de mindig érezte azt, ami benne maradt a múltból.
Ezek az emlékek pedig a jelenben élő Mellyt nem gyötörték többé. Megtanulta élvezni a jelent, megtanult félni, és megtanulta tisztelni azokat az embereket, akik azelőtt a rabszolga pozíciót töltötték be.
Már nem kellett magára erőltetnie a gondolatokat. Minden olyan alap dolognak számított.
Trish barát. A rabszolgák nem szednek már gyapotot, és az, ami a legfontosabb volt mind között, hogy nincsenek rabszolgák.
Bár Melly az a ragaszkodó típus volt, otthona elhagyásával minden emléket sikerült hátrahagynia, és az ösztönös dolgok, amiket évszázadokon át ugyanúgy csinált nem szűntek meg, de már nem olyan erősek, mint egykor.
Ezt a jellemfejlődést Trish is észrevette.
Észrevette, hogy már egyre kevesebbet parancsol és többet kér.
Büszke volt, és örült is neki, hogy jó barátja rossz tulajdonságai helyére jók kerülnek.
Mindannak ellenére, amit Trish még nem tudott. A sok rossz ellenére. A Damontól való félelem, a sok vámpír közelsége ellenére.

Volt még valami, amit Trish nem tudott, de nem is kell tudnia. Melanie kisasszony mindig titkolta előtte, és családja előtt az éjszakai portyáit. Soha senki nem kérdezte, nem érdekelt senkit. Eszükbe se jutott, és nem gondolnak arra, hogy éjszaka ölni jár. Amióta Mystic Fallsba költözött leszokott ezekről az éjszakai kis kirándulásokról. Vagyis… Majdnem leszokott.
A lényeges az, hogy már nem kizárólag friss embervéren él.
Sok minden megváltozott, amióta Trish megérkezett. Caroline is vámpír lett, de Melly elárulta neki, hogy tudja, micsoda. Bár Caroline először megijedt, aztán megnyugtatta, hogy az ő szája bizony nem fog eljárni. Caroline még nem tudja, hogy ő vámpír. Stefan sem tudja, és Elena sem tudja. Senki sem tudja csak Damon. Damon, akiben a legkevésbé lehet megbízni. Damon, aki bárkinek elmondhatja, vagy megölheti, mint Lexit.
Melly ebben a pillanatban ott a naplója fölött... Ezzel a sok rossz gondolattal a fejében, amelyeknek mind Damon volt a főszereplője hirtelen valami olyan érzés fogta el, hogy azonnal beszélnie kell vele. Pedig a világon semmi nem volt, amit mondhatott volna.

4. rész - Trish

2010-08-25T14:44:00.003+02:00

Melly csalódottan írt a naplójába, hiszen eddigi életében csak a családja volt, aki tudta a titkát. S ahogy az a néhány fájdalmas sor a könyvbe került, kopogást hallott az ajtó felől. Félelemmel teli léptekkel sétált odáig. Kivételesen hosszú útnak tűnt. Csak arra tudott gondolni, hogy Damon áll ott, vagy a Seriff. Talán őt is el akarja tüntetni az útból. Végre az ajtóhoz ért és lassan kinyitotta azt.

Nem Damon állt ott. Nem is a Seriff. Megkönnyebbülésére Elena volt.

- Szia – köszönt, majd előhúzott a fal mellől egy lányt. –Nézd, kit hoztam –folytatta. –Itt találkoztam vele a környéken és azt mondta, téged keres –magyarázta el Elena. Nem tudta igazán, hogy mit beszél, mert még azt sem tudja, hogy tényleg ez az a Melanie Hamilton, akit keresett, de mivel csak ő lakik ezen a környéken, ide hozta. Melly meglepve nézett Trishre, akit már nagyon-nagyon régen látott, és nem is értette, hogy mit keres itt. Nem számított efféle látogatóra, és pláne nem ilyenkor.
- Köszönöm Elena – mondta miközben beterelte Trisht a házba. – Bejössz? –kérdezte élénk szemekkel.
- Áh, köszönöm, de most mennem kell. Sürgősen beszélnem kell Stefannal, ez nem várhat. –hadarta, majd elbúcsúzott és elment. Melly nagy mosollyal Trish felé fordult, és boldogan köszöntötte rég nem látott barátját.
- Hogy kerülsz ide? –kérdezte, még mindig azzal a hatalmas, barátságos mosolyával.
- Csak kíváncsi voltam, hogy mi van veled. Nagyon rég nem láttunk, és féltem, hogy talán, de nem ez számít. Hogy nézel ki? Nagyon csinos.

Őszintén, azt hittem, hogy teljesen feltűnő leszel, és nem tudsz majd beilleszkedni, de… - örömteli mosollyal sóhajtott és folytatta. -… Tévedtem. – Valójában Melly kicsit gonosznak tartotta Trisht, hogy kételkedett benne, de teljesen igaza volt. Ragaszkodott, de már nem.
- A többiekkel mi van?
- Semmi különös. Amióta eljöttél- kevesebb időt töltök ott, de amikor elindultam benéztem. Mindenki jól volt. –válaszolta megilletődve, hiszen mióta Melly eljött alig látta a családot, előtte pedig mindig ott volt.
- Tehát már nem tartjátok a kapcsolatot.

- Ne érts félre. Szeretem a családodat, és nagyon jól bánnak velem, de én nem tartozom oda. Csak azért voltam mindig ott, mert barátok vagyunk – A kijelentésre Melly elmosolyodott, mert mindig is úgy érezte, hogy igazságtalan Trishel, a lány mégis barátnak érezte. Látta felnőni őt, de még az anyját is, és a nagyanyját. Az egész családot, és mind ilyen barátságos és kedves volt. Melly szerette őket, és barátnak tartotta, de mégiscsak annak a nőnek a leszármazottai, akit a 15 éves születésnapjára kapott, és az inasé. Ó, a bolondos Frank bácsi! Ez fura volt, mert csak azért barátnak lenni valakivel, mert az elődje is barát volt!? Több, mint száz éve a család barátai, de főként az övé. Olyanok neki, mintha a saját testvérei lennének inkább, mint barátok. Aztán Melly körbevezette Trisht a házon. A lány teljesen elképedt. Nagyon meglepte, hogy Melanie képes ennyire más körülmények között lakni, mikor eddig annyira ragaszkodott mindenhez. Melly próbálta kiszedni belőle, hogy mennyi ideig marad, vagy, hogy ide fog-e költözni, de még maga sem tudta.

Másnap elmentek sétálni, hogy Trish is megnézhesse a várost, majd mindenkiről mesélt néhány szót. Már akit érdemesnek talált rá. Damonról például nem mesélt, mert tudta, hogy Trish mindig is attól félt, hogy valaki megtudja a titkát, így inkább a hallgatást választotta.

Mikor az útjuk végére értek, és épp hazafelé tartottak, Trish keservesen panaszkodott, hogy mennyire elfáradt, és pihenni akar. Persze Mellyt mindig is idegesítette az ilyen nyafogás, már életében sem tudta elviselni. Mikor épp arra gondolt, hogy a lányok lehetnének kicsit hasonlóbbak a fiúkhoz ezen a téren épp Damont látta meg távolabb. Hirtelen úgy érezte, mintha hideg, jeges kéz markolta volna szívét, és a gyomra is liftezett az idegességtől. Olyan érzés volt ez, mintha még mindig ember lenne. Beteges. Katasztrófa lenne, ha találkoznának most. Ha Damon utalgatna, és persze Trish azonnal rájönne, hogy mire, és persze arra is, hogy eltitkolta a férfi létezését. Azonnal megtudná, hogy Damon tudja, és ez az érzés még félelmetesebb volt, mint eddig bármelyik, amit Damon közelében érzett. De ezen a napon elkerülte a szerencse. Amíg a fejében kuszán kavarogtak a rémisztő gondolatok észre sem vette, hogy Damon feléjük közeleg egy hatalmas mosollyal. Ez a mosoly az a fajta mosoly volt. Gúnyos, és lekezelő egyben. Ehhez nagyon értett. Tele volt gonoszsággal. Legalábbis, úgy látszott rajta, de Melly mindig is úgy gondolta: „Nem rossz ő, ez csak álca. ” Ez az álca viszont nagyon hihető volt. Természetesen amíg ezek a gondolatok foglalkoztatták Mellyt, Damon egyre közelebb, és közelebb ért. Már nem volt menekvés. Szembe kellett nézni vele. Gúnyosan odaköszönt, olyan gúnyosan, amilyen az a mosoly is volt, de meglepetésére Damon nem viszonozta. Sőt. Egyszerű volt. Nem kedves, csak egyszerű. Semmi gúny, vagy gonoszság. A hangjában semmi célzás. Mintha elfelejtette volna az előző este történt beszélgetést. Bemutatkozott Trishnek, aki a nevéből azonnal tudta, hogy ez egy olyan alak, akiről Melanie nem beszélt neki. Azonnal következtetett valamire, de az arcából nem volt kivehető, hogy mire, csak az, hogy valamire. Abból, hogy Damonnak nem volt semmi különösebb mondanivalója, csak arra következtethetett, hogy játszik vele. Meg akarja ijeszteni, de még nem érti, hogy mi a haszna ebből.
- Szeretnék beszélni veled. Csak veled. -mondta Damon.
- Most?
- Igen.
- Trish, menj vissza a házba, és érezd otthon magad. -adta ki a parancsot, mintha még mindig a rabszolgájának érezné a lányt, és mikor Trish már biztos távolságban volt, Damon Mellyre nézett. Ez egy olyan nézés volt, amit mindig is utált, komoly, és rémisztő.
- Szép napunk van nemde? Gyönyörűen süt a nap. Ne is húzza sokáig az időmet, mert még sok dolgot kell elintéznem -mondta Melly ridegen, és elutasítóan.
- Haragszik rám valamiért, drága hölgyem? -kérdezte Damon előkelő gúnnyal, mintha visszakerültek volna az 1800-as évekbe.
- Ugyan miért haragudnék Mr. Salvatore?
- Nincs még elege a felszínes csevegésből Miss Hamilton?
- Őszintén szólva, de Mr. Salvatore, viszont a másféle beszéd csak bajt okoz.
- Talán fél?
- Ugyan mitől? Lenne okom?
- Aki ilyen titkot őriz, nem csoda ha fél.
- Még mindig jobb, mint megijedni. Nem gondolja?
- Tehát nem bízik bennem?
- Ugyan miért bíznék? Semmi okot nem szolgáltatott. Úgy beszél, mintha olyan úriember lenne.
- Sajnálom, hogy nem érek fel önhöz Miss Hamilton.
- Ugyan, miket beszélsz? -tért vissza Melly a jelenbe, ahol jó ideje élt. Felidegesítette, az ahogy Damon nézett. Amit gondolt róla. Minden, ami vele kapcsolatban állt.
- Na, de drága hölgyem, hová lett a modora? -kérdezte Damon még mindig gúnyosan.
- Hülyeség! -csúszott ki a száján hirtelen. Melly ettől a pillanattól tényleg a jelenbe való volt. Ezzel mindent maga mögött hagyott, ami elmúlt. Főleg az anyja tanításait, épp ideje volt már elengedni szegény asszonyt. Életében sem volt nyugta, és halála után is ide láncolta ez a ragaszkodás. - Nem te mondtad az imént, hogy semmi értelme?
- De hát miféle úrilány az olyan, akit a magamfajta meg tud győzni, hogy hülyeség minden, amit életében tanult? -kérdezte értetlenül Damon, aki maga sem tudta, milyen választ várhat erre a bugyuta kérdésre.
- Ki érdekel az egész? Itt már senki sem foglalkozik ezzel -mondta Melly, és vágyakozó arccal felnézett az égre. Az égre, ami ugyan az maradt.
- Ugye nem árulsz el? -kapta a tekintetét Damonra, azzal szempárral, amivel az égre is nézett.
- Szereted ezt a helyet?
- Talán. Mármint. Miért ne szeretném?
- Semmi. Nem számít. Csak ne állj az utamba.
- Különben engem is megölsz? -Damon nem válaszolt, csak elfordult és lassan elsétált. Melly nem tudott rájönni, hogy ez mit jelent. Zavarta, hogy nem tudja megérteni ezt az alakot. Hazafelé próbálta kitörölni a fejéből a beszélgetést, hogy Trish ne lásson rajta semmit. Sosem bocsátaná meg, ha kiderülne, hogy eltitkolt előle egy ilyen fontos dolgot.

3. rész - Rettegett találkozás

2010-05-15T19:21:00.001+02:00

3 hónappal később:

Melly a szekrény előtt állt, és azon tanakodott, miféle ruhát vegyen fel. Épp Caroline –al készült találkozni, és ugye ha kimozdul a házból, akkor aztán nem lehet szakadt, de semmi esetre sem mutatkozhat, olyan ruhában, ami tegnap volt divat. Nagyon beleszokott a XXI. századba. Azelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy ennyire szeretik majd, vagy egyáltalán, hogy a családján kívül mással is beszél. Bár hiányoznak neki, tudta, hogy ez volt a kötelessége, mert egy vámpír nem azért vámpír, hogy elbújjon a világ elől, sokkal inkább azért, hogy megismerje, és feldobja annak gépies rendszerűségét. Ez az új gondolat hihetetlen jókedvre derítette, és magát is meglepte vele. Végre olyan volt az élete, amilyennek már évtizedek óta szerette volna. Azelőtt társaságba járt, mosolygott, bolondította a fiúkat, akik nem kaphatták meg. Boldog volt, aztán vámpírrá lett, kárhozatra ítéltetett. Ez hosszú évtizedekig, majd’ másfél évszázadig tartott, s rájött, nem bújhat el. Elfogadta önmagát, és éppen egyik legjobb barátjával találkozik perceken belül. Már, ha nem késik el. Ez a sok ruha meg az a rengeteg gondolat. Annak idején évtizedek teltek el mire egy ruha kiment volna a divatból, most pedig az „Amit ma felvettél ne tedd el holnapra” elv működik. -Nehéz is az élet, de milyen szórakoztató! –gondolta Melly, és kacarászva a tükör elé lépett egy ruhadarabban, ami nagyon is szépen mutatott, mármint a mai világban. -Nehéz döntés volt, de végülis megérte újra kezdeni. –futott végig a mondat Melly agyán. –Á, és ez lesz a mai cím a naplómban. -tervezgette, miközben hátratűzte a haját egy csattal, és elindult a találkozóra. Caroline kedves, szeretetreméltó, ugyanakkor butuska és sérült lány. Bár van anyja, aki vigyázott rá, de ő volt a seriff. -Egy seriff sosem jó anya. Elhivatott, és a szeretete ellenére cserbenhagyja a gyerekét, anélkül, hogy ő ezt tudná. –folytatta a Caroline-al kapcsolatos gondolatsort.

Melly végig suhant Mystic falls utcáin, a rövid színes kis ruháiban, és mindenki érdeklődését felkeltette. Volt benne az a bizonyos dolog. Valami lázadó, vagy valami, ami érdekelte az embereket. Amikor valakit megszólított, az készségesen válaszolt, és kedves volt vele, mint az Angol királynővel. Persze lehetett ez azért is, mert csinos volt, kedves, és csak a férfiakat szólította meg. Nem bízott az asszonynépekben, és bár nagyon szerette az új barátait, azért bennük sem bízott. Ott van példának Caroline, aki minden apróságból sztorit csinál csak, hogy 5 percig őt szeressék az emberek. Buta dolog, de érthető. Szegény nem kap túl sok figyelmet. Mostanában Mattel kavar, de talán jobb lenne megóvnia magát az újabb csalódástól, és békében hagyni Mattet. Mindenki tudja, hogy még mindig Elenát szereti, és nem tud belenyugodni, abba, hogy ő Stefant szereti. Ezt a drámát! Damon sem volt jó választás, és fura hatással volt rá. –Tényleg! Damon. Már régóta nem találkoztam vele. Miért is kerülöm? –Tette fel a kérdést magának Melly hirtelen. Talán azért nem találkozott vele egy ideje, mert amikor legutóbb 2 hónapja összefutottak hihetetlenül fura volt, és kíváncsi, Melly pedig jobbnak tartotta vigyázni egy ilyen alakkal. Az ilyen veszélyes, mert az ember könnyen beleszeret, és nagyot koppan a végén. Ráadásul volt benne valami fura. Valami olyan, ami megmagyarázhatatlan érzéseket kavart az egykori Miss Melanie-ban. Aztán ott van a kedves kis barátnője Elena. Ő tényleg igazán megértő, kedves, és persze naiv. –Vajon miért hagyja, hogy Stefan buta libát csináljon belőle? –jön a hirtelen kérdés. Elena volt az első barátja, amikor Mystic fallsba került. Ez is azért van, mert nagy a szíve és kedvesen fogadta. Az öccse pedig egészen más tészta. Eleinte hihetetlen bunkó volt, de Vicky eltűnése után egy igazi kis angyal lett. Elena mélyen hallgat, ha Melly erről kérdezi. Talán valami olyasmi lehet a dologban, amit nem akar elárulni. Egy titok. Jer állította, hogy Vicky elhagyta a várost, és igazán meglepte, amikor megtalálták a holttestet. Szegény Anna –t is elmarta maga mellől, pedig ő nem rossz csajszi. Klasszisokkal jobb, mint Vicky. Főleg, hogy Vicky Donovan lotyó hírében állt, Jeremy pedig egy jó hírű család tagja. Talán ez az egyetlen dolog, amiben a mai világ emlékeztet a régi időkre, hogy a híréről ítélik meg az embereket, és akinek rossz a híre, azzal nem szabad foglalkozni. Melly sokszor hallotta Elenától milyen volt az öccse, amikor még éltek a szüleik, és most épp olyan. Legalábbis eddig. Vicky halála nagyon letörte, és alig lehet vigasztalni. Pedig Melly mindent megpróbál. Annyira jól összebarátkoztak, hogy már szinte testvérek. Minden esetre ez a legfurább hely, ahol valaha élt. Vicky például többször is állattámadás áldozata lett, a történelem tanárholttestét pedig szintén állatharapással a nyakán találták. Több áldozat egy csepp vér nélkül hevert. Talán köze lehet a támadásokhoz a 2 fiúnak, akik előtte nem sokkal költöztek vissza a városba? Sok a kérdés, és kevés a válasz. Melly –t mostanában inkább mégis Jeremy aggasztja. Végre kiheverte volna a szüleit, erre meghal az, akit tényleg igazán szeretett. Persze ez nem az ő problémája, legalábbis hivatalosan nem, de a magáénak érzett minden bajt, ami a kis Jeremy –t bántotta. Ezek a gondolatok kavarogtak a szőke fejében ezen a napon.

Természetesen a Caroline –al való találkozás olyan volt, mint a többi. -Szegény ismét tele van problémákkal. –állapította meg magában Melly miközben éppen arról hallgatott előadás, hogy Matt anyja mennyire elutasítóan bánik vele, és még arról, hogy Matt valójában még mindig Elenát szereti. Pedig ő ezt már eddig is tudta sőt, próbálta is elmagyarázni, de Car nem hallgatott rá, és most ő issza meg a levét. Az igazság az, hogy kicsit sem érdekelte Caroline problémája, mert bár kedveli a lányt, neki is megvan maga baja. Ott van például a Jeremy ügy. Mióta Jer rájött, hogy Vicky halott ismét elutasító, mint azelőtt. Persze így könnyebb a közelébe férni, ha az ember jól rakja a lapjait, és így Anna –t is sikerült hatástalanítani egy időre. Kedves lány, de olyan érdekes. Van benne valami rémisztő, valami olyan, ami miatt Melly inkább csak messziről figyeli. A találkozó után Melly egyedül ment haza. – Ezért szerzett egy új áldozatot. Hiába, a vámpír az vámpír. Nem mondhatod neki, hogy ne öljön embert, ha egyszer szükséges az életben maradáshoz. –Ha az ember ehet csirkét, akkor a vámpír ölhet embert. –gondolta, majd leszólította az első szembejövőt, belemélyesztette szemfogait. Másodpercekkel később pedig a legrettegettebb alak jelent meg az úton, és meglátta, amint Melly megöli az áldozatot.

- Damon! –tette a kellemetlen felfedezést, már le se tudná tagadni a történteket.
- Te vámpír vagy? – nézte az értelmesen. - Tudod, ez nem túl bölcs dolog. –Melly próbált elsietni, de Damon utolérte, és elkapta a nyakláncot a nyakából. Így már nem tud elmenekülni, legalábbis élve nem. Ha felkel a nap neki azonnal vége. Tehát most inkább marad egy kicsit.
-Mit akarsz? Tudom, hogy te is vámpír vagy. Nekem hiába játszod a nagy vadászt! –kiabálta, majd rájött, hogy milyen idióta, és a jobb tenyerére hajtotta az arcát.
- Talán az vagyok. Talán nem. Nem ez a fontos. Ha rájönnek, hogy egyre több a vámpír Mystic falls -ban újra kivégzést rendeznek, és ezúttal nem lesz kivétel. Talán ezt akarod?
- Miről beszélsz? Senki sem tudja meg –mondta Melly elhalkuló hangon.
- Bizonyára nem tudod, hogy már most is a nyomunkban vannak –jelentette ki Damon gúnyos hangon a láncot lóbálva. Melanie bűnbánó arcot vágott, és elindult Damon felé.
- Kérlek, add vissza. Megígérem, hogy többet nem csinálok ilyet. Csak add, vissza. Kérlek! – Látva, hogy Damon egy mosolyon kívül semmit sem reagál, folytatja.
- Meg akarsz ölni? Jó, Bármit megteszek, amit csak akarsz, de add vissza – Melly tudja, hogy semmi esélye sem lenne, ha nekimenne, és amúgy sem tartotta volna túl jó ötletnek, ezért inkább felvette a régi kedves, és megalázkodó stílusát. Remélve, hogy ez majd segít.
- Csak egyet akarok tudni. Miért hordasz verbénát?
- Láttam, hogy mindenki hordja valamilyen formában. Gondoltam gyanús lenne, ha nem tenném – Damon elgondolkodott. Valójában valami sokkal meglepőbb magyarázatra számított, és ettől csalódott. – Biztosan. Tudod, egy ilyen okos lánytól többet vártam volna –mondta közömbösen, arra számítva, hogy a lány kiböki az igazat, és sikerült is neki.
- Valójában, nem csak ezért hordom a verbénát. Nem hiszem, hogy megbízhatok magamban. Félek, hogy egyszer elveszítem a fejem. Tudod ez idáig nem mentem túl sokszor emberek közé.
- Gondolod, ez segít? –Damon felhúzta az egyik szemöldökét, és ezzel elérte, hogy Melly ne tudja utálni. –Hogy lehet valakinek ilyen barátságos, és mégis rémisztő az arca. –gondolta, és próbálta nem kimutatni.
- Csak remélem – mondta olyan szeretetreméltó arccal, hogy nehéz volt nem megsajnálni.
- Azért számíthatok máskor is a társaságodra? –mondta majd néhány másodpercnyi szünet után folytatta. –Tudom, hogy nem kedvelsz, de …
- Dehogynem! Ne beszél j már szamárságot – mosolygott Melly, majd elvette a láncot. –Hogy lehet egy ilyen alakot utálni?
- Egy milyen alakot? –tette fel a kínos kérdést Damon gyönyörű érdeklődő szemeivel. Ezek a szemek abban a pillanatban nem olyanok voltak, mint máskor. Hiányzott belőlük a gyilkosság iránti vágy. Melly számára ez csak egyet jelenthetett, hogy tényleg figyel arra, amit mond.
- Hagyjuk, nem fontos –Melly elfordította vörösen izzó arcát. Érdekes arca van. Valahogy minid olyan színű, mintha ember lenne. Ebben a pillanatban csak arra tudott gondolni, bárcsak olvashatna Damon gondolataiban. – Most már igazán mennem kell – folytatta.
- Várj, egy pillanat. Megkérdezhetem, hogy mióta vagy vámpír?
- 1861 óta. Miért? Te mióta?
- Csak mert én is majdnem azóta.
- Mindig tudni akartam, hogy milyen volt a háború – mondta lelkesen.
- Nem tudom, hogy végződött. Tudod, meguntam.
- Pedig szükség lett volna rád, és a képességeidre –Melly hirtelen nagyon csalódott lett. Talán, ha néhány vámpír beáll a Konföderációhoz ők nyertek volna.
- Akkor még nem voltam vámpír. Tudod ez bonyolult- Damon maga elé nézett. Melanie a tapintatos eszébe juttatta Katherine –t, és azt, hogy valahol boldogan éldegél, hogy eszébe sem jut.
- Talán meg tudom emészteni. Persze, csak ha nem vagyok tolakodó.
- Volt egy lány. Teljesen beférkőzött az életünkbe. Tudod, Stefan -nal és velem is elhitette, hogy szeret. Vámpír volt, és ő tett minket is azzá 1864. –ben. Aztán az apánknak, és még néhány alapító tagnak feltűnt, hogy vámpírok élnek erre. Verbénát itattak velünk, így bukott le ő és még 26 vámpír. Bezárták őket a templomba és felgyújtották a helyet.
- Tehát, az apád megölte azt, akit szerettél.
- Nem egészen – grimaszolt.
- Hát akkor mi lett vele.
- A rabszolgájuk egy boszorkány volt, és megegyeztem vele. Bezárta a vámpírokat a templom alá egy sírba.
- Tehát, akkor mi a probléma? Csak ki kell szabadítani, és visszakapod –mondta döbbenten Melly, aki még mindig nem értette, hogy min problémázik Damon.
- Kinyitottuk a sírt. –Damon leült a földre és tanácstalanul Melly -re nézett, mintha ő lenne az őrangyala. A lány is leült mellé, és megértően a vállára tette a kezét.
- Mi történt utána? –kérdezte elhaló hangon. A szeme most tele volt megértéssel, és kíváncsisággal.
- Nem volt ott. – Melly -nek több mint száz éve először könnyel telt meg a szeme. Nem volt egy érzelgős típus, ahogy Damon –t sem olyannak látta eddig, de most ő is más volt. Nem értette magát, mert ez nem az ő problémája.
- Tehát kiszabadult, és nem is keresett fel?
- Nem. –Damon az égre nézett, mint egy kiskutya, aki a holdat vonyítja. Melanie hirtelen teljesen elfelejtette, amit annak idején a viselkedésről tanult, átölelte Damon –t, és eltűnt az erdőben, mielőtt még megszólalhatott volna.

„ Kedves Naplóm!

Ma nagyon felelőtlen és buta voltam. Nem tudom, hogy történhetett ilyesmi, de ez már nem számít. Damon tudja rólam az igazat, és ez nem jó. Most már bármikor megölhet, ahogy azt a lányt is. Bármikor, amikor az érdeke úgy kívánja. Ráadásul elmondta nekem egy titkát. Talán, mert hirtelen hangulatban volt. Így eggyel több oka van rá, hogy megöljön. El kell tűnnöm innen. Nem tudhatnak rólam. Talán mégsem volt olyan jó ötlet ez a változás. Nem kellett volna ide jönnöm.” –írta Melly. Ahogy ez a néhány sor a vastag könyvbe került, kopogást hallott az ajtó felől. Félelemmel teli léptekkel sétált odáig, és lassan kinyitotta az ajtót.

2. rész - Mystic fallsban

2010-05-03T18:34:00.001+02:00

1 hónap elteltével Melanie kisasszony megérkezett Atlantába, és nem volt többé Melanie kisasszony. Hátrahagyta fájdalmas múltját és új életet kezdett. Melly volt Georgiából, aki a szülei halála miatt költözött. Hihetetlen jó érzéssel töltötte el az a friss levegő, ami Virginiában várta. Mintha mindent kitörölt volna a fejéből. Szándékozott népszerű és kedves lenni, ezért még mielőtt a városba ért volna megállt és vett néhány divatos ruhát. Nem is hozott magával semmit, mert nem akarta kidobni a régi emlékeit, viszont őrizgetni sem akarta többé. Tehát felruházkodott.
Nem volt nehéz dolga, az odaéréskor, mert már előkészítette a terepet. Vett egy gyönyörű házat, amit úgy rendez be, ahogy ő akar. Fura, mert eddig mindig úgy tett, ahogy más akarta, és úgy gondolkozott, ahogy más akarta. Most szabad volt, ezért elhatározta, hogy elég a régi szokásokból. Felvett egyet az új ruhái közül, egy igazán minit, amilyet azelőtt soha nem vehetett volna fel,

aztán kifestette a házat. Egész jó méretű ház volt, nagyobb, mint amilyet be tudott volna lakni. A bejárat azonnal egy kis előtérbe vezetett, ezt a helyiséget almazöld színűre festette, az előtér egybe volt nyitva a konyhával, így ez egy kanári sárga színt kapott. A nappali szobát fehérre festette, és színes polcokkal, bútorokkal dobta fel a hangulatot ez is egyben volt a másik 2 térrel, de egy nagy, gyöngyökből készült, színes függővel elválasztotta a teret. Az ablakokra gyönyörű földig érő selyem függönyöket varrt, a konyhába almazöldet, az ajtó melletti ablakra kanárisárgát, hogy ezzel is még jobban összehangolja az egybenyitott 2 teret. Egy lépcső vezetett felfelé, ez világos fából készült, nehogy véletlenül is emlékeztesse a gyönyörűen faragott otthoni, sötét fára. A hálószobája élénk lila színű lett. Az egyik falat földtől mennyezetig teljesen tükrösre csináltatta, mert imád táncolni, és a terveiben van, hogy sokat táncoljon, továbbá új stílusok elsajátítását is tervbe vette. Ez a szoba úgyis elég tágas. A szemközti falnál volt az ágy. Félkör alakú, szép, fodros, csontszínű ágyterítővel, az ablakon pedig ugyanilyen színű, fodrú függöny. Azt asztalon pedig szintén ilyen terítő, amely az ablak alatt állt. A konyha kávészínű csempéjét kivéve mindenhol a házban egységesen világos, a lépcső színéhez illő parketta volt lerakva. Melly elégedett volt a házzal, amikor 2 nap elteltével teljesen elkészült elhatározta, hogy megismeri a szomszédokat, majd az ő segítségükkel a kisváros többi lakosát is.
-"Kedves naplóm!" -kezdte írni új naplójába Melly.
"Ma először kimozdultam a házból. Megismertem a lányt, aki a szomszédban lakik. Kedves. Talán holnap többet is beszélhetünk." - folytatta az írást Melly, s közben egy igazán furcsa, és kellemes érzés járta át, amit az "Új élet, új napló!" mondattal jellemzett volna, boldogan.

Melly felkapott egy új ruhát. Egy mini, pánt nélküli ruhát, kék színűt, fodrokkal az alján. Sosem mozdult még ki ilyen rövid szoknyácskában, ez nem rá vallott. Talán ezért is érezte magát olyan szabadnak. Már érkezésekor kiszemelt egy helyet, ahova a helyi fiatalok járnak. Ezért úgy gondolta ő is oda megy ma este. Kiment az ajtón és hátra hagyta a magányt.

Melly besétált az ajtón, leült a pulthoz. Megnézett egy papírt. Épp pincért keresnek. -"Szuper, diák munka. Ez kell nekem." - gondolta, majd körülnézett. 2 fiatal férfi ült tőle balra, egy világos hajú, talán már szőkés és egy sötét hajú, bőrkabátban. Együtt iszogattak, de a szőke nem tűnt barátságosnak. Nem egy baráti iszogatás volt az, majd a szőke felállt és behúzott a másiknak, majd elvonult. Egészen meglepte az embereket ez a mozdulatsor, de Melly sejtette, hogy valami hasonló fog történni. Tetszett neki a sötét hajú reakciója. Halványan elmosolyodott és oda sétált hozzá.
- Mocsok egy alak - szólította meg.
- Igaza volt - érkezett a válasz, mire Melly elmosolyodott újra.
- Talán te vagy a mocsok alak?
- Ja.
- Amúgy Melly vagyok. Melanie Hamilton - mutatkozott be Melly mosolyogva.
- Damon Salvatore - érkezett a válasz, már nem érdektelenül. Damon a lány felé fordult, és jobban megnézte magának. Lapsis Lazuli kő volt a nyakláncában. Talán véletlen, mert egy karkötő is volt rajta, talán tele verbénával.
- Hallottál valamit Mystic fallsról? Úgy értem ... Verbénát hordasz nem? - mutatott a karkötőre Damon.
- Mit kellett volna hallanom? - kérdezte Melly, aki még tényleg nem tudott semmit a városról.
- Azt mondják vámpírok élnek itt. - grimaszolt Damon, majd várta a reakciót.
- Vámpírok? Az itteni emberek hiszek a vámpírok létezésében? - kérdezte Melly meglepetten, és ijedten. Ha az itteni emberek hisznek a vámpírok létezésében, lehet, hogy neki is baja lehet ebből.
- Nagyon is. Csak erről hallani mindenfelől.
- Mióta élsz itt?
- Gyerek korom óta, elköltöztünk, de visszajöttem nemrég -Melly a pultra nézett, meglátta a férfi gyűrűjét.
- Szép gyűrű.
- Oh, ez... Családi örökség. - legyintett Damon - Szép nyaklánc -folytatta.
- Ez is az. - mosolygott Melly zavarodottan, és próbált nyugodt maradni -Nekem most mennem kell -mondta, majd felállt, elköszönt, és elhagyta a helyet.

"Ma elmentem egy helyre. Megismertem egy igazán fura alakot. Remélem, látom még. Lapsis Lazulit hordott, és meglepődött a verbénán. Talán ő? Neeem. Az kizárt." -írta naplójába Melly miközben folyton a titokzatos Damon Salvatore járt a fejében.

Felvilásosító röviden...

2010-04-11T12:37:00.001+02:00

Ma nagyon mérges lettem, mert sok-sok mindent olvastam. Kíváncsi lettem a VD rajongóinak véleményeire, gondolataira is, de... Nem tudom mennyire kell ezt tovább írnom, hiszen ezzel talán örökre megutáltatom magam, de néhányan elég tájékozatlanok. Ahogy egyre több rész kerül a kezünkbe és a drága fordítóknak hála még az angol nyelv ismeretének hiányában élő emberek is megérthetik hazánkban a szeretett új TV sorozatot, de legtöbben félreértik a dolgokat.

Ahogy olvasgattam sokan nem értik, hogy a Salvatore testvérek hogyan is képesek a napfényben járni. Tehát azhiszem többször is volt szó erről a sorozatban, de most kedvencemet hoznám példaképpen. A 4. részben, amikor Damon és Caroline az alapítók báljára készülnek, Caroline megkérdezi Damon-t hogy-hogy nem ragyog, ha kilép a napfényre. Erre Damon egy kedvesen fikázós mondatával lealázza a twilight könyvet. Ebben elárulja, hogy ő igazi vámpír és nem mesebeli. Az életben pedig a vámpírok elégnek a napfényben. Persze Car még mindig nem érti a dolgot, hogy ha a vámpírok elégnek a napfényben, akkor miként lehetséges, hogy Damon kimehet a napra. Ekkor van a gyűrű megmutatós rész. Damon felemeli a kezét amint a gyűrű van és a hosszú történet (Long story) szóval lezárja a válaszát. Ha jól emlékszem egyszer a kő nevét is említették, de ha nem akkor is mindenki számára köztudott, hogy lapis lazuli. Ezt meg lehet találni a könyvben és az interneten.

Találtam olyan értetlenkedéseket is, amelyek Katherine fényben járását fontolgatták. Erre szintén egyszerű a válasz.

Ez a néhány kép tökéletes magyarázatot ad a kérdésre. Sokan talán még most sem értik. Tehát. Katherine nem gyűrűként hanem nyakláncként hordta a követ.

A legnagyobb csalódást az okozta, amikor láttam egy beszélgetés kiteljesedését arról, hogy Jé! Emily Katherine alkalmazottja. Hát nem! Nem az alkalmazottja, sokkal inkább a rabszolgája. Ugyanis ez a kis történet 1864 -ben játszódik. Tehát a rabszolgatartás vége felé.
A polgárháborúról pedig hallhattunk egy igen érdekes kis előadást az első részben. Ha valaki meg akarná nézni a 9:25 -ön kezdődik és 9:44 -nél félbeszakad.
Ha valaki esetleg nem tudná, mert ugye előfordulhat és ez nem is szégyen, mivel a magyar iskolákban... legalábbis nálunk ilyet nem tanítanak.
A polgárháború 1861-ben kezdődött, és 1865-ben ért véget. A feszültséget az egyesült államokon belül pedig Abraham Lincoln elnökké választása okozta, aki meg akarta szüntetni a rabszolgatartást. Ezt a hagyomány tisztelő déli államok rossz szemmel nézték és kiszakadtak az unióból megalkotva az Amerikai konföderációs államokat Jefferson Davis vezetésével. Ennek pedig Virginia is tagja volt. Tehát ott rabszolgatartás volt. A mai újra egyesült államok területén pedig a fekete bőrű emberek voltak a rabszolgák.

Néhányan azt nem értették, hogy Elena miért hasonlít Katherine-re. Olyat is olvastam, hogy talán egy vámpírságát, és emlékezetét elvesztett Katherine lehet. NEEEM! Ez nem így van. Ő az egyik leszármazottja. Igen. Ez is sokaknak fejfájást okozott, hogy egy vámpír nem szaporodik. De minden vámpír emberként kezdte... Ugyan ez vonatkozik Anna-ra és az anyjára is. Köztudott, hogy a félázsiai származású lány anyja az alábbi képen látható hölgy.

Láttam olyan verziót is, hogy valaki nem értette, hogy Lexi miért beszél olyan nyíltan a vámpírságáról Elenával. Nem tudom mennyire aktuális a 8. rész, most hogy a 18. következik, de azért megosztanám mindenkivel, akinek nem esett még le, hogy Lexi Stefan legjobb barátja volt. Elena pedig tud a vámpírságukról... Aki még most sem érti az nem is fogja.

Olvastam olyan véleményét is, aki újra nézte az 1. részt. Talán nem kellett volna neki, mert így elfelejtette a többit. Az jött le neki az 1. részből, hogy Damon előbb talált Elenára, mint Stefan. De Stefan már előző tanév tavaszán megmentette a lányt a haláltól. A madarat és a ködöt sem értette ez az illető elsőre, pedig már az első rész elején kiderül, hogy a köd a gonosz előjele, amikor Damon elkapta azt a 2 embert. A madár a köddel a temetőben pedig világossá tette, hogy valaki érdeklődik Elena után, de természetesen, aki a feliratot lesi az nem figyel a részletekre. Ezért kell gyorsan olvasni.

Egyenlőre maradjunk ennyiben, és senki ne feledje ez csak egy kis felvilágosító volt, hogy az is tudja, aki eddig esetleg nem. Nem sértésnek szántam.

(Ha túl zavarosnak tűnt az azért van, mert nem néztem át. Ha valaki nem érti kérdezni lehet!)

1. rész - Bevezetés

2010-04-03T20:42:00.002+02:00

"Kedves naplóm!
Ahogy körülnézek itt Georgia vörös földjein, egyre azt érzem, hogy nincs már helyem itt többé. Próbáltam hinni, hogy van még maradásom, hiszen ez a hazám, de már semmi nem köt ide. Nincs itt apám ital, dohány és hajvíz szaga. Nincs itt anyám méltóságteljes, komoly arca, s nincs már itt a szeretett föld, a gyapot, ami annak idején mindenkinek oly fontos volt. Nincs itt az a csodálatos vörös naplemente, amit annyiszor néztünk a fiúkkal. Elmúlt az az idő, s bár ez fáj, de túl kell lépni rajta, különben a szív törik meg. Nem tudom mikor jelenek meg újra ezeken a tégla színű vörös földeken, s térek vissza családomhoz. Már nem ugyan az. Ők csak az, ami a családom után maradt. A leszármazottak. Hiába tudja mind, és elhitetik az emberekkel, hogy én is normális vagyok. Nincs így. Semmi sem olyan, mint akkor." - írta a naplójába Melanie Hamilton. Egy antik asztalkánál üldögélt egy szobában, ami az 1860-as évek hangulatát hozta vissza. Oly rég volt már, de a szoba még mindig úgy áll, mint egykor. Amikor Melly még valóban fiatal volt. -"Ó - gondolta- A régi táncok és az a sok fiú, akit megbolondítottam annak idején. Szép emlékek, de ez már a múlt. Mennem kell, ez a kötelességem."
"S talán a szobám megmaradt nekem, de a régi életemet már sosem kapom vissza. Georgia csak fájó emlékeket idéz bennem és azt az időt, amit soha nem hozhatunk vissza, amit mindörökre elvesztettünk a polgárháború idején. El kell hát hagynom e helyet, mi sót szór nyílt sebeimre. Új életet kell kezdenem." - folytatta az írást a lány. Fájón, de büszkén, hogy végre bevallotta magának, ami már régen nyomta a szívét. Az ablakok csak úgy ragyogtak, és a nap fénye tündértáncot járt a falon. Melly az egyik ablakhoz sétált és kinézett rajta. Vele szemben egy kis dombocska feküdt elnyúlva, zölden, színes virágokkal telve. A csöndet madarak vidám csivitelése törte meg, amik egy gyönyörű zöld fán üldögéltek. Körülötte röpködtek és játszadoztak. Nyár vége felé járt már. Tökéletes idő a költözésre.
Melly felemelte az egyik régi ruháját és fájó szívvel nézte. Még mindig olyannak hatott, mit fénykorában. Behívta a család régi barátját, akinek őse egykor a rabszolgájuk volt. Pontosabban az ő személyi rabszolgája. Mindig közvetlen volt így már azzal is barátok voltak, és Trish is közel állt hozzá. Mindent tudott, ahogy családjában eddig mindenki. Megkérte, hogy fűzze be őt. Csillogó szemmel befűzte a Melly -t. Ez körülbelül fél óráig tartott. Majd felsegítette rá a ruhát. Melly akkor abban a pillanatban úgy érzete, visszatért az ő idejébe. Elképzelte, amit apja hazaérkezik, ő lesiet a lépcsőn és átöleli. De mindez a múlté volt. Trish felnézett Melly -re. Tetszett neki a ruha, és a lány tartása. Pont úgy mutatott, mint a hölgyek a régi filmekben.
- Tetszik? - kérdezte Melanie, amikor meglátta a lány ragyogó szemeit.
- Nagyon szép. - felelte őszinte mosollyal az arcán.
- Második rokokó.
- Tessék?
- Második rokokó. - ismételte. Melly -t érdekelte a viselet történet is, mint még sok minden más. -A kor, amelyből származik. - folytatta.
- Nagyon régi? - Trish nem értett a korok divatjához, persze nem buta volt csak más érdekelte.
-A legrégebbi. 148 éves. 1861 tavaszán egy teapartin volt rajtam. Azon a napon, amikor utoljára voltam ember. Minden ruhám megvan még. Felpróbálnál egyet?
- Csak ha nem okoz gondot - mondta szerényen, mintha ebben a pillanatban nem is a barátjához, inkább az úrnőjéhez beszélne.
- Persze, hogy nem. De felejtsd el ezt a hangnemet. Nem a rabszolgám vagy, a barátom - felelt Melly, és elkezdte befűzni a lányt. Most érezte át igazán az időt, amibe került. Átérezte, hogy a lány tényleg a barátja. Születése óta ismerte. Tényleg szeretetre méltó volt, és megértő. -"Hiányozni fog ha elmegyek" - gondolta szomorkásan.